2012. május 14., hétfő

Likvid demokrácia szilárd Köztársaság Operációs Rendszer

A legfontosabb: Vitorlát bontott Magyarországon is a Kalózpárt.
Svédországból induló majd Európa szerteterjedő és sikereket elérő mozgalom célja hogy legalizálják a fájlcserét, és az általuk likvid demokráciának nevezett rendszert megvalósítsák. Aktuális küzdelmük nem mellékesen mindannyiunk sorsát megpecsételő ACTA  egyezmény ellen folyik. 
Magyarországon a kezdetekben az LMP-vel közösen vágták a magyar politikai ugaron a dudvát más politika reményében. 2012-re közösen tudhattuk meg:
mission impossible.
Szimpatikusnak tűnhet első látásra a Kalózpártok közös értéke a Likvid Demokrácia.
Progresszív kezdeményezés, ami valójában talán csak szervezetükön belül valósulhat meg. Ellenben ha csak színtiszta szavazatszám-optimalizálás, akkor a magyar kultúrában garantált kudarc. Ahogy az is ha ugyan azokat a hibákat követik el mint az LMP. Lehet egy hirtelen hangulat hullámmal bekerülni a Parlamentbe, de attól még egy légüres, kulturálisan be nem ágyazódott párt marad. 
LMP-nek nagy kudarc lehet az, hogy a civilnek hit környezetvédőkről kiderült többségük csupán egzisztenciális megoldás a benne résztvevő családok részére mindenfajta jelentős támogatói bázis nélkül. Következésképpen többségük eltűnt az elmúlt két évben az állami támogatások megvonása után illetve számára hasznos politikai irányt váltott:) Ugyan így járhat a Kalózpárt, ha kellően túl becsüli a magyar internet penetrációt. Annak demográfiai összetételét. Ha a felhasználók internet hozzáértését túlbecsüli ahelyett, hogy előtte kellő számú és “képzet” felhasználó támogatását nyerné el. Ha előtte nem teremtene maga számára kultúrát az érintettek körében. Ha maga a nehezen szponzorálható oktatásban nem vesz részt.

A német siker magyar szemszögből csalóka. Egy eltérő kultúrában, viszonylag jó módúakban körében ért el sikert a német Kalózpárt. 85 % feletti német internet penetráció, az EU átlagot meghaladó internetes ismeretekkel bíró felhasználókkal.
Személy szerint nagy fenntartásokkal kezelném a magyar 65%-os értéket. Sőt, kimondottan nem hinném el!:)  A hozzáértésről egy Kalózpárt szintű  üzenetet megértő és kezelni is tudó felhasználói kör százalékos arányának még a becslése is sértő lenne. Mármint annak politikai környezetnek a szégyene, ami ezt az állapotot létrehozta, és ami be is kívánja betonozni nagyon alacsony értéken. 

De amit alapvetően nem látni a Likvid mögött az a mostani párt blöff központok kiebrudalásának a lehetősége közéletünkből. Amit nem látni ebből, hogy épül fel teljesítmény alapú választható tudásközpontok. Mert az is szavazógép effekt, ha olyanban kérik ki folyamatosan a véleményemet, amire nem érek rá illetve nem dolgom és vagy nem értek hozzá és átruházni sincs szándékomban a saját felelősségem.
Ellenben megfelelő szinten mindig is kíváncsiak értékítélő képességemre az egy szilárd Köztársaság Operációs Rendszer.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése