2010. szeptember 13., hétfő

Lappiac ki találja meg a Hamupipőkét? - digitálisátállás képzelgések a táblagép árnyékában


Most inkább hagyjuk a hazai örökkön örökké állapot felmérést. Úgyis csak további lesújtó példákba botlanánk. Vagy egyes Lapkiadók megdicsőült mobil alkalmazásába, amit valljunk be, oly marginálisan kevesen érhetnek el és azok közül is oly kevesen használják, hogy az nyugodtan felfogható egy üzleti tervben elfogadott számítási hibahatárnak is.
Nem, most próbáljunk rátalálni Hamupipőkére, akinek lábmérete folyton változóban, miközben azt sejtjük a megváltó üvegcipő a zsebünkben. Hamupipőke, amikor három éve a bál után eltűnt még egy egészséges nyomtatott lappiac volt. kiismert fogyasztókkal rájuk jellemző hírfogyasztási, olvasási szokásokkal. Bejáratott üzleti modellel, rendesen és ész nélkül költekező reklámpiaccal. Mindez ez már csak a múlt. A vissza nem térő múlt.
Üvegcipő reménység:
Az Üzleti modell
Murdoch óta most már tudható, hogy az online tartalom fizetőssé tételéhez el kell némi higgadtság. Bolond módjára nem kifizető egyből berlini falat húzni eddigi bevételeink elé. Az ilyen falon felkenődik az elvárható hirdetői bevétel és nagyívben lepattan a vélt előfizető, oldallátogató. Valami nagyon új hibrid szükséges, ami egyszerre leköveti a megváltozott hír, de inkább médiafogyasztást, az ingyenesség látszatát, az oldallátogatottságból befolyó hirdetői bevételt. Nehéz, de nem reménytelen. Azok tapogatóznak jó helyen, aki az olvasók egyedi igényeit ki tudják szolgálni. Az egyediség (személyre szabhatóság) egy olyan felhasználó érzés és élmény, amiért a fogyasztó hajlandó még fizetni is. A jövő "Lapjának" tehát egyfajta személyes kurátorrá kell változni. Egy mentorrá, aki segít eligazodni a világ történéseiben segít a hírek szelektálásában és értelmezésében, segíti megtalálni a Közösségi hír tengerben az olvasóját érintő hullámokat és az azt gerjesztő közösségeket, véleményvezéreket.
Az az átkozott Layout
Ami a nyomtatott lapnál az egyediség tálalásának kényszere az a digitális változatban az egyediség kreativitása. Akik ennek ellenére a nyomtatott layoutot átakarja emelni a digitális világba azoknak már sok sok éve, nincs fogalmuk olvasóikról, az alkalmazandó technikáról. A FlipBoard példájában megláthatjuk az elvárható felhasználói élményt és azt milyen ördögi egyszerűséggel integrálható egy lap életébe a különböző forrású hírfolyamok. (A nyílt API-k világában saját munkatársaid részére is elérhető mások energiájából felépített, működtetett rendszerek.) De azt is amit sokan nem mernek meglátni: az ilyen megoldásokhoz nem szükséges érintő képernyő sem. Hagyományos PC displayek még nagyon sokáig nagyságrendekkel, nagyobb számmal lesznek elérhetőek a piacon. Ne hagyd ki őket egy rossz fejlesztéssel egy elbaltázott Layouttal. Sőt erősen figyeld a web beköltözését a nappaliba, vagyis a TV készülékbe!
HR részét szabadon eldöntheted digitálisátállás direktor. Csak abba a csapdába ne ess, hogy fontosabb legyen a munkakörök jól csengő elnevezése, mint azt kik milyen képességgel töltik azt be. Ráadásul Magyarországon létezik a piactorzító ingyenes önkormányzati Lappiac (közpénzes foglalkoztató központok) ami a szabadpiaci felfogással nehezen összeegyeztethetően gyakorol hatást a profit termelő (valós munkahelyeket fenntartó) tevékenységeidre!
Azért sokáig ne várasd meg Hamupipőkét! A Csipkerózsika már egy másik, sokkal strapásabb mese:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése