22 Sep 2010

Ötletvadászat Google álomállás - Keresd az embert

Érdekes jelenség figyelhető meg manapság. Ahogy nő a reménytelen álláskeresők száma annyira szaporodóban az ötletvadászok száma. Újra sokasodóban a különböző tartalom pályázat. Állásra jelentkezők körében az ún. motivációs levél az eredeti céljának átértelmezése nagy divat. Sok helyen ez már színtiszta ötlet felsorolásra korlátozódik.

A kitörés lehetősége ugyanakkor kevés helyen arányos az ötlet és annak kitalálójának értékével. Mint azt a meghirdetet, fődíjak összege is mutatja egy jó állás havi összegének alig harmadát éri el. És ezt ugyebár egyszer kell megfizetni. Amiből egy egész cég élhet meg hónapokon keresztül. A különböző tartalom pályázatok ismeretlen pályázat nyerteseiből inkább meg az a következtetés vonható le, hogy a meghirdető kellő ideig lesz ellátva ingyen tartalommal. Erre talán már működő üzleti modell a különböző "blogketrecek". A magyar üzleti angyalok háza táján is inkább magán az ötletvadászaton a hangsúly. Aki tud ilyen segítséggel feltörekvő vállalkozásról ne tartsa magába:)
Közben a világ álomfelében álomállásokhoz jutni egy egy saját ötleten keresztül. Mint az történt nem régen Feross Aboukhadijeh-nel. Nem tett semmi különöset "csak" a Google Instant mintájára sebtében elkészítette ennek YouTube-os változatát.
Ínséges időkben a vállalkozók felén a labda. Kérdés az, csak egy biztos 11-est berúgó beugrót keres vagy álomcsapatot épít.
Keresd az embert hozzá!

Dream_job

 

21 Sep 2010

Vissza a jövőbe - A jövő médiája rendezvény árnyékában

Robert Zemeckis filmjére mindenki emlékszik. 

Nagy villám és hőseink, hipp-hopp, máris a múltban találják magukat, ahol aztán gyorsan "megjavítják" jelenidejükben elrontott dolgaikat.
Nos aki megtekinti  A jövő médiája: technológiák, módszerek, stratégiák rendezvény oldalát és időt szakít az ott található letölthető anyagokra, akkor hasonló megnyugtató érzés kerítheti hatalmába. A villám esetünkben a gazdasági világválság valahová tényleg elküldte a Lapkiadást. Valahol a jövő felé az ott található üzleti modellekhez. Valahol a múltba derengésbe, a lelkes optimizmusba. Minden a régi csak a fogyasztók változtak. Fogyasztó tessék visszaigazodni mihozzánk.
A lelkesedés valahol érthető is. Végül is csak a példányszám, a reklámbevétel csökkent radikálisan. A nyomdai költség meg az egekbe szökött.
A reménykedőknek azt felejtették el közölni ez csak egy film. Még olyan, se amit a Filmipar kitalált magának 3D Avatarjában.

Forgatókönyv nélkül még Mennykőcsapás sincs, se remény, jövő meg aztán igazán nem!
Szabad egy próba útra:

20 Sep 2010

Negatív Művek - Internet at Liberty Google konferencia Budapesten

Félelmet, valamivel szembeni ellenállást hozzáértés nélkül is lehet generálni. Legtöbbször maga a hozzá nem értés a negatív tulajdonságok hangsúlyozásának oka. A hozzá nem értők fogékonyabbak a félelemre. Jobban megértik a negatív kommunikáció üzenetét és annak mondanivalóját is hajlandóak feltétetel nélkül magukévá tenni. Magyarországon már hagyománya van az ilyen egymásra találásnak.

A magyar internet világa sem mentes ettől. Különösen az olyan technológiák mentén ami nagyban segítené a transzparenciát, az információk szabad megismerését, hozzáférését. Érezhető olyan új technológiák mentén ahol a meghonosítás, az új munkahely teremtő képesség a tét.
Talán hungarikum az, hogy ugyanazon vélemény formálok, tanácsadók kilépve a bitek világából a hagyományos médiában fogalmazzák meg, talán rövidtávú érdekeiket kiszolgálóan, azokat a negatívumokat, ami amúgy a web világában arra építkezve pont előnyüket szolgálja.
Az elmúlt években ilyen volt például a Facebook (általában a web 2.0) az átalakuló Könyv- és Lappiac kommunikációja is. Miközben az iWiW egy 6 éves előnyt veszít el a Facebookkal szemben egy olyan területen ahol már a 6 hónapos versenyelőnyért is "Nobel" díjakat osztanak. Miközben a nyakunkon a e-Reader, a Tábla korszak magyar tartalom és fogadóképesség nélkül. Szinte mindennemű stratégiai elképzelés nélkül, hogy milyen nemzeti előnyök kovácsolhatóak össze ezen eszközök alkalmazásának hátterében megbújó új technológiák, iparágak alkalmazásával pl. az oktatásban, az egészségügyben a közigazgatásában. Milyen új piacok lennének megvalósíthatóak munkahelyestől adóbevételestül együtt az új eszközök bevezetésével, sőt esetleges gyártásával.      

Mégis, hogy jön ide a Google konrefencia megemlítése? Sajnos nem SEO érték növelően. Ugyanis a Magyarország megítélését is javító rendezvénnyel párhuzamosan a Magyar Akadémián is tartanak "hasonló" rendezvényt Az internet hatása gyermekekre és fiatalokra címmel. Az előadók majd mindegyike leginkább a 6–21 éves korúakat veszélyeztető Internet hatásokról fognak előadást tartani. A nagy sietségre jellemző volt, hogy a rendezvényen résztvevő NMH vezetőjének, Szalai Annamária, előadás címe sem ismert.

A szólásszabadság a neten (is!) épp olyan fontos kérdés, mint az Internet (bár csak ez lenne a legnagyobb gondunk) negatív hatásai a fiatalkorúakra. Építkezően, és nem egymást kioltó hullámként.

Interferenciában ugyanis nem fogható az adás.

 

Internet At Liberty
Konferencia Közép-európai Egyetem (Budapest V., Nádor u. 9.) szeptember 20-22.
Élőközvetítés 
Twitteren: #IAL2010 hashtag segítségével 

Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra
Magyar Tudományos Akadémia (Budapest V., Roosevelt tér 9.) szeptember 21-22-én.

Interferencia

15 Sep 2010

iWiW FészBukta - FaceBookon 1,8 millió magyar

A kialakult állapotról remek összefoglalót olvashatunk Webisztántól, de:

Mi állhat a magyar web hungarikum tündökléses buktája mögött?
Mit tesz ilyenkor egy szolgáltatás Tulajdonosa?
Miért ilyen arctalan az iWiW?
Miért ilyen semmitmondó a kommunikációja?
Várhatóak-e kommunikációs válaszlépések?
Sikerülhet sok-sok év után átütő erejű fejlesztéssel kirukkolniuk?
Mi lesz a mindkét közösségben is tagok következő lépése?
Lepókhálózza vagy eladja Tulajdonosa az iWiWet?
Miért nem fordul saját közösségéhez az építkezéskor?
Az Internet Hungary-n szó lesz-e minderről?

Aki többet tud, ne tartsa magába október 26-ig!

Media-monkeys_1

26 Mar 2010

Fricskát kapott a nyilvánosság az iWiW-től

Légy őszinte! X.Y. tőlünk nem tudja meg, hogy mit gondolsz róla. Csak összesített eredményt fog látni.
Buzdít egy iWiW saját fejlesztésű alkalmazása, és úgy tűnik, következetesen gyakorolja is. Mármint az iWiW-től nem tudjuk meg mi történt a tegnapi nap.
A Buhera Blog tálalta egy postjában (2010. márc. 25. 01:00) :

Read the rest of this post »

SOGOWAVE's Posterous


A SOGOWAVE
tulajdonképpen egy WEB 2 gyár. Meglévő alkatrészeidből, unalmas Facebook Trabant helyett egyedi web 2-es járgányokat rakunk össze egyedi fényezéseddel. Vállalkozásod netes mazsoláiból menő web 2 pilótákat képzünk. Hibás, nem működő kommunikációd rakd le PR PolíRozónkba. 24 órán belüli angol/magyar javítást is vállalunk. Nem létező kommunikációd a rendeléstől számított 72 órán belül átveheted. Pánik helyzetre S.O.S. PR
Érdekel?
A holnap most kezdődik web+zöldenergia= GreenWave
sogowave@gmail.com
+36 30 351 1363

Contributors

Bernadett Csajbi SOGOWAVE